Beszámoló a 42-es számú fõút Biharkeresztest elkerülõ szakaszán végzett leletmentõ ásatásról

1999. márciusában a Déri Múzeum Régészeti Osztályát megkereste a Hajdú-Bihar Megyei Állami Közútkezelõ Közhasznú Társaság, hogy megkezdõdnek a Biharkeresztest elkerülõ út elõkészítõ munkái. Így ezen a területen a Déri Múzeum Régészeti Osztályának munkatársai a Múzeumi Törvényben is elõírt kötelezettségüknek megfelelõen megkezdték a leendõ út nyomvonalán a régészeti terepbejárást (azaz a felszíni leletek alapján az esetleges lelõhelyek felderítését). A mintegy 8 km-es szakaszon 3 lelõhelyet sikerült lokalizálni a 42.sz. úttól a Nagykereki kövesútig. Tehát durván 4 km-en találtuk ezeket a lelõhelyeket. Az elkerülõ út további részén felszíni jelenségek nem mutattak egykori lelõhelyeket. Természetesen ez a felszíni jelenségek alapján nyert adat csak egykori telepek helyét jelzi, temetõk csak akkor kerülnek elõ, ha a tényleges talajbolygatás eléri az 50-60 cm mélységet. A rendelkezésünkre álló rövid idõ és meghatározott pénzösszeg szabta határok között is óriási leletanyag került elõ (több tízezer darab cserép), és olyan információkat sikerült nyerni, amely komoly, új adatokat hozott annak a településnek a határából, amely kutatatlannak nem mondható!

Biharkeresztes és Ártánd térségének kutatása az 1930-as évek óta tulajdonképpen megszakítás nélkül folyik. A térségben nyitott homokbányák, de kisebb-nagyobb építkezések is új, tudományosan nagyértékû leleteket és lelõhelyeket hoztak felszínre. Tulajdonképpen már a terepbejárást megelõzõen a terepviszonyokat ismerve biztosak voltunk abban, hogy a felszíni terepalakulatok egykori vízfolyások által kivájt mélyedések melletti hátságok régészeti lelõhelyeket rejtenek. A terület fekvésénél fogva is kulcsfontosságú volt egyrészt stratégiai szempontból, másrészt mert itt vezetett az egyetlen szárazföldi "kapu" az erdélyi só- és fémbányák felé. Ez utóbbiak jelentõsége a fémkorok kezdetével nõtt meg; hiszen egyre több nyersanyagra volt szükség a réz-, bronz-; vaseszközök és ékszerek, majd ezüst és arany ékszerek készítéséhez. Az útépítést megelõzõen végzett ásatás során elõkerült leletanyagrólröviden a következõk mondhatók el:

I. lelõhely - Kisszárcsás dûlõ

A terület a Krisztus elõtt 5. évezredben itt élõ Alföldi Vonaldíszes Kerámia népe egyik telepének részleteit hozta napvilágra. Ezen a nagy, intenzív újkõkori telepen 3 cölöpszerkezetes ház elemeit (pl. a szelementartó, a támasztékul szolgáló cölöpök gödrei) tudtuk rajzainkon rögzíteni. Ezek a nagycsaládi házak ÉK-DNY-i irányúak voltak. A házhelyeket körülvevõ agyagnyerõ gödrök (innen használták a földet a házak betapasztására) ezerszámra ontották a karcolt díszû és vörös-fekete festésû, egykor használatukban lévõ edények töredékeit. Ugyanis ezek a gödrök számukra másodlagos funkcióban természetesen szemetes gödrökként szolgáltak a háztartásban összegyûlt hulladék gyûjtésére. A feltárt terület nyugati oldalánál a házaikat körülvevõ s talán kis falujukat is védõ árkot sikerült megfigyelnünk és rajzainkon rögzítenünk a dokumentáció számára. Ugyanennek a kultúrának az emlékei kerültek elõ az 1960-as években e területhez 1,5 km-re az ártándi Nagyfarkasdombon is! A mai Kisszárcsás dûlõben a késõbbi korokban más kultúra népei is megtelepedtek, hiszen minden szempontból település (falu) számára kedvezõ hely volt. A késõbronzkor gáva kultúrájának emberei is hátrahagyták leletanyagukat ezen a területen. Meg kell említeni még a Krisztus elõtt 4. évszázadban megjelenõ népet, akiket már etnikumhoz tudunk kötni (kelták), akik ha rövid ideig is, de megtelepültek itt. Feltételezhetõ, hogy ennek a telepnek a temetõje az Ártánd Nagyfarkasdombon talált kelta temetõ.

IV. lelõhely - Vizes földek

A nagykereki út mellett szinte karnyújtásnyi közelségben, a környezõ térszintbõl kiemelkedõ kis hátság húzódik. A terepbejárás során a felszínrõl császárkori szarmata településnyomokat jelzõ cserépanyagot gyûjtöttünk. Mivel Biharkeresztes és Ártánd területérõl több helyrõl ismerünk Krisztus után 2-4. századi császárkori szarmata telepet, különösen fontos volt, hogy összehasonlító anyagként ezen a lelõhelyen is végezzünk szondázó ásatást. Az ásatás során 37 objektumot tártunk fel oly módon, hogy a település teljes széle beleesett nyugati irányból az ásatás szelvényébe. A feltárt objektumok formája és a belõle kikerült anyag alapján funkciójuk szerint jól elkülöníthetõek voltak. Meg tudtunk figyelni a lakó- és mûhelyterülethez tartozó házalapokat és tárológödröket, valamint mûhelygödröket. Elõkerült egy árok, amelynek rendeltetése nem tisztázható egyértelmûen. A településen kívül esõ külsõ árkon túl feltehetõen a mûhelyek egy csoportját sikerült megfigyelnünk jól elkülönülve, talán a tûzveszélyessége miatt is, valamint egy kút jellegû gödröt. A településrõl és a mûhelyekbõl elõkerült tárgyi anyag a környéken elõkerült többi szarmata anyaggal összevetve megmutatja, hogy idõrendileg egymáshoz hogyan viszonyultak ezek a telepek. Biharkeresztes és Ártánd térségében lévõ a szarmata idõkben viszonylagosan sûrû megtelepedés nem a véletlen mûve, ezek mind az Ördögárkán belül esnek, amely egyfajta földbõl készített védelmi vonal volt. Nevezik szarmata "limes"-nek is. Ezt a védõvonalat akkor emelték a Krisztus utáni 3. század fordulóján, amikor a mai Erdélyt a Római Birodalom feladta és kiürítette, mert nem tudta tovább védeni Dacia provinciát az északkelet-kelet felõl állandó támadást intézõ germán törzsek ellen. Az Ördögároknak a vonala több kilométer hosszan egybeesik a mai magyar- román határ vonalával. A kutatók feltevése szerint ha rövid ideig is, de ez a kiépített védõvonal, amely a Dunakönyöktõl Hatvanon keresztül a mai magyar-román határ vonalát követve a Hortobágyon, a Hármas Körösöket metszve egészen az Al-Dunáig követhetõ még napjainkban is, védelmet és menedéket jelenthetett a Kr.u. 300 körüli idõkben ide húzódó népességnek

A régészeti ásatásokat a Déri Múzeum régészei M. Nepper Ibolya, Hajdú Zsigmond, Nagy Emese Gyöngyvér és Dani János végezték.