13. HATÁRMENTI LELKÉSZTALÁLKOZÓ BIHARKERESZTESEN
2005. augusztus 24-25.


2005. augusztus 24-25-én került sor Biharkeresztesen az immár hagyománnyá vált Határmenti Lelkésztalálkozóra. A kezdeményezés 1992-től biztosít lehetőséget öt határmenti egyházmegye (Érmelléki, Bihari, Hajdúsági, Debreceni, Bihari) lelkészeinek a találkozásra, valamint a kapcsolattartásra, ami a rendszerváltás előtt csaknem lehetetlen volt. Az évente megrendezésre kerülő találkozót felváltva rendezik meg a határon inneni és túli egyházmegyék gyülekezetei. A résztvevő, közel 100 lelkipásztort a szervezők lelkesedésének és odaadásának köszönhetően változatos, sokszínű program várta. A biharkeresztesi nagytemplomban tartott közös nyitóáhítat, majd az ebéd után Zsákára utaztak az összegyűltek és megtekintették a Rhédey-kastélyt, valamint a református templomot, ahol Jordán Sándor mutatta be a falu és a templom történetét. A vacsorára Furtán, Krucsó Antal polgármester úr meghívásának köszönhetően került sor. A falu számos pedagógusa, segítő keze munkálkodott a lakodalomnyi méretű gulyásvacsorán. Este négyszólamú énekléssel ékesített vecsernye volt ismét Biharkeresztesen. Az igehirdetés szolgálatát Gellért Gyula az Érmelléki Egyházmegye esperese végezte. A vendégeket köszöntötte Fülöp Mihály polgármester. A találkozó második napján újfent útra keltek a résztvevők. A felújított berekböszörményi református templomot látogatták meg, ahol Tóth Tibor tiszteletes úr előadásában elevenedett meg a templom története. Ezt követte a Nagykerekiben található Bocskai-vár megtekintése, szintén egy tartalmas előadással kísérve, Nyakas Miklós muzeológus-történésztől. Az együttlét közös ebéddel és áhítattal zárult a Gondviselés Házában, Biharkeresztesen. A 13. Határmenti Lelkésztalálkozó eseménydús két napja után hálatelt szívvel tértek haza a lelkipásztorok számos közös élménnyel gazdagodva. A két nap alatt nemcsak szakmai, szolgálati tapasztalataikat osztották meg egymással a szolgatársak, hanem baráti kapcsolatok is kialakultak és elmélyülhettek. Istené legyen a hála az összejövetelen átélt, megtapasztalt áldásokért!